fejléckép1fejléckép2fejléckép3fejléckép4
Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma

Jubileumi ballagás Pallagon

Közzétéve: 2016. május 04., szerda - 22:01Hír, Kép, Rendezvény, Videó

Több mint száz egykori diák ballagott el jelképesen ismét az idén végzettekkel együtt pénteken a 75 éves Balásházyból.

– Ahogyan ma beléptem ide, ugyanolyan érzés fogott el, mint amikor harminc éve leszálltam a 13-as buszról, és besétáltam az órára a Balásházyba. Nem volt hiábavaló a tanulás, hiszen közhelynek hangzik ugyan, de igaz, hogy az ember csak korszerű tudás birtokában juthat előre, amit ebben az intézményben meg is kaptam – egykori diákként így köszöntötte a jelenlévőket Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolájának jubileumi ballagási ünnepségén.

A DE Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma idén zárja Pallagon a középfokú mezőgazdasági szakoktatás 75. tanévét. Ez alkalomból a 133 végzős tanuló mellett részt vettek a rendezvényen egykori diákok is, akik jubileumi tarisznyát kaptak, és egykori osztálytermeikben nosztalgiázhattak régi diáktársaikkal. A legidősebbek csaknem 60 éve, 1957-ben hagyták el az intézményt bizonyítvánnyal és komoly szakmai felkészültséggel a kezükben.

– A Balásházy hazánk egyik legnagyobb múltú mezőgazdasági képző intézménye, amely számos kiválóságot ültetett padba diákként, és foglalkoztatott pedagógusként, tanárként, szakemberként. Mivel a pallagi gazdász fogalma kötelez, az egyetemnek mint fenntartónak a prioritások sorába kellett emelnie az intézmény fejlesztését – hangsúlyozta Jávor András rektorhelyettes.

Az iskolából idén hat osztály búcsúzott el, köztük először a gimnáziumi sportiskolai osztály. A törvényi szabályozásnak megfelelően a 2016/2017-es tanévtől az intézmény szakgimnáziumi osztályokat indít, amelyek megfelelnek a korábbi szakközépiskolai osztályoknak. Ezekben a közismereti tárgyak mellett 9. évfolyamtól a szakmai tárgyak oktatása is megkezdődik, így speciális ismeretekhez és képességekhez jutnak hozzá a diákok a mezőgazdaság, a közgazdaság, az élelmiszeripar, valamint idén először a kertészet és parképítés területén. Erre a fejlődésre utalt beszédében az iskola igazgatója.

– Az intézmény történetében korszakonként más-más szellemiség hatott. Azonban az 1941-es tanévben alapított középfokú intézmény jelmondata –„A föld szeretete, hazaszeretet” – olyan értéket közvetített diáknak és minden intézményi dolgozónak egyaránt, hogy ez az iskola középfokú intézményként immár 75 éve talpon tudott maradni, alkalmazkodni tudott a mindenkori változásokhoz – fogalmazott Kovács Árpádné Molnár Judit igazgatónő.

A végzős tanulók a hagyományoknak megfelelően végigjárták az iskola tantermeit, az ünnepség után pedig egy-egy csokor lufit – rajta az osztály tablóképével – engedtek a magasba. Az osztályfőnökök jelképesen így indították útjukra diákjaikat.

Forrás és további fotók: unideb.hu

20160429 208 20160429 209 20160429 210 20160429 212 20160429 220 20160429 229 20160429 238 20160429 242 20160429 289 20160429 290 20160429 291 20160429 294 20160429 295 20160429 296 20160429 298 20160429 299