fejléckép1fejléckép2fejléckép3fejléckép4
Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és KollégiumaOM azonosító: 201354Felnőttképzési nyilvántartási szám: E-001086/2015

Versmondó sikerszéria Pallagon!

Közzétéve: 2017. május 23., kedd - 13:35Dicsőség, Hír

Iskolánkban, a DE Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiumában már hosszú évek óta fontos a tehetségek felkutatása és gondozása. 2016-ban ennek eredményeként meg is kaptuk az Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet. Már a rangos elismerés megszerzésében is kiemelkedő szerepe volt versmondóinknak: Mezei Anna 12. c, Csökmei Henrik 10. d és Tóth Máté 10. c osztályos tanulóknak. Az idei tanév azonban minden várakozásunkat felülmúlta, ugyanis igazi sikerszériát tudhatnak maguk mögött: 10 versenyről 11 díjat hoztak el. Minden egyes megmérettetés fontos lépcsőfok volt fejlődésükben, hiszen a zsűritagok – akik legtöbbször neves színészek, előadóművészek, újságírók – mindig jó tanácsokkal látták el a diákokat. Ifjú tehetségeink így nyilatkoztak élményeikről:

Csökmei Henrik: „Mióta Bécsi Zoltánné Maczkó Adrienn tanárnő meglátta bennem a lehetőséget, és felkarolt, azóta majdnem minden hónapban voltam versenyen. A versmondásban sikerült megtalálnom a sikerélményt és önmagam. Verselés közben mintha ledobnám magamról a mindennapok gondjait, legbelső érzéseimet pedig feldolgozom.”

Mezei Anna: „Egy március 15-i műsorral kezdődött, amikor Nagy Erika tanárnő és Buglyó Roland tanár úr megláttak bennem valamit. Ez a „valami” végül tehetséggé és szenvedéllyé alakult. Megtaláltam a helyem, mindig tudtam, hogy ha kicsit is „elveszettnek” érzem magam, van kihez és van mihez fordulnom! És hogy mit is jelent nekem igazából a versmondás? Alázatot, ami megtanít viselkedni, és az életre nevel.”

Tóth Máté: „Az okleveleken kívül sok szép élménnyel is gazdagabb lettem: felkészítő tanárommal, Nagy Erika tanárnővel órákat töltöttünk bolondos gyakorlással és nagy beszélgetésekkel. Az első versenyig csak a madárvédelem érdekelt, de ma már két szenvedélyem van… A felkészüléssel és versmondással töltött időt semmire nem cserélném le.”

Íme az idei tanév sikerlistája időrendben:

Felkészítő tanárok: Nagy Erika (Mezei Anna és Tóth Máté) és Bécsi Zoltánné Maczkó Adrienn (Csökmei Henrik).

Szívből gratulálunk és tovább sok sikert kívánunk!