fejléckép1fejléckép2fejléckép3fejléckép4
Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma

Balásházy János Világköltészet napi vers- és prózamondó verseny

Közzétéve: 2018. április 03., kedd - 14:09Dicsőség, Hír, Kép, Rendezvény

Iskolánkban lassan 20 évre tekint vissza a vers ünnepe. Az eddig Wass Albert nevét viselő megemlékezés idén új köntösben, új hagyományt teremtve került megrendezésre, hiszen 2018. március 27-én először Balásházy János Világköltészet napi vers- és prózamondó versennyel hívtuk versmondásra Hajdú-Bihar megye középiskolásait. Hagyományteremtő kezdeményezésünkben partner, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár volt, így a megújult verseny új helyszínen várhatta a szavalni szerető diákokat.

Kilenc középiskolából tizenhét versenyző érkezett két-két versenyművel. A fiatalok egyrészt egy huszadik századi vagy kortárs magyar szerző bármely művével, másrészt egy határon túli szerző írásával vagy egy világirodalmi alkotó bármely művének fordításával nevezhettek a versenyre.

Idén a zsűri is megújult. Tagjai Dr. Cserpák Ferencné, iskolánk címzetes igazgató asszonya és Pálfi-Semjéni Rita, a Méliusz Könyvtár könyvtárosa voltak, a zsűri elnöki feladatokat pedig Szafkó Tamás, kortárs író, költő látta el. A dolguk most sem volt könnyű, hosszas tanácskozás után azonban a következő döntést hozták:

1. helyezett Tóth Máté, a Balásházy 11.c osztályos tanulója lett, a 2. helyezett Lisztes Kata a hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnáziumból, a 3. helyezést pedig megosztva Neisz Krisztina a hajdúböszörményi Széchenyi és Mezei István a hajdúszoboszlói Közgazdasági középiskola diákjai kapták.

A zsűri három különdíjat is kiosztott, melyekkel mindannyian egy-egy kedvencüket jutalmazták. A zsűri elnökének különdíját Csökmei Henrik, a Balásházy 11.d osztályos tanulója, a Méliusz Könyvtár különdíját Fejes Kitti, a böszörményi Bocskai Gimnázium dákja, a rendező iskola különdíját pedig Bodnár Flóra, a Dienes Középiskola tanulója vehette át.

Szívből gratulálunk minden versmondó diáknak és felkészítő tanárnak, és köszönjük, hogy részvételükkel egy nagyon színvonalas verseny részesei lehettünk!

Nagy Erika, a verseny szervezője