fejléckép1fejléckép2fejléckép3fejléckép4
Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és KollégiumaOM azonosító: 201354Felnőttképzési nyilvántartási szám: E-001086/2015

Traktorhúzó versenyen jártunk

Közzétéve: 2017. augusztus 14., hétfő - 14:50Hír, Kép, Szakma

A hétvégén került megrendezésre Hajdúböszörményben a Traktorhúzó Európa Kupa versenye, amelyen a földrész legnagyobb, több ezer lóerős erőgépei mérik össze erejüket. A két napos rendezvény keretében az ország mezőgazdasági iskoláinak diákjai is vetélkedtek. A főzőverseny, a növény- és állatfajta felismerés, az erőátviteli rendszer összeszerelés, a traktoros ügyességi verseny és a traktorkerék-csere feladatok mellett gokartversenyen is bizonyítaniuk kellett, sőt az idén a több ezres közönség előtt ők is kipróbálhatták a „nagyok” súlypadjának vontatását. A pénteki nap látványos eseménye volt a traktoros felvonulás, amelyen iskolánk diákjai is részt vettek.

Szakmai bemutatón jártunk

Közzétéve: 2017. július 07., péntek - 09:54Hír, Kép, Szakma

2017. június 26-án Mezőfalván jártunk a Monsanto-JAM által szervezett teleplátogatáson. A programon részt vettek a nyári gyakorlatos diákjaink Vadainé Tikász Gabriella szakmai tanár kíséretében. Az előadást Hajdu Attila TD / fejlesztőmérnök tartotta az érdeklődő ifjúság számára. A DEKALB hibrid kukorica portfólió bemutatása során megtudtuk többek között, hogy melyek a leggyakoribb technológiai hibák, mik a tőszámajánlások, milyen marketing módszereket alkalmaznak.

A szántóföldi bemutatót követően vendégül láttak bennünket és egy törökszentmiklósi diák csapatot Rácalmáson a Jankovich Kúriában. Ezúton is köszönjük a Monsantonak és a Junior Achievement Magyarországnak a finom ebédet és a tartalmas, színes szakmai programot

Íjász sikerek

Közzétéve: 2017. július 05., szerda - 15:04Dicsőség, Hír, Kép

Csanádi Zádor 10.d osztályos tanulónk április elejétől számos rangos versenyen vett részt.

Április elejétől hét meghívásos íjászversenyen vett részt, öt aranyérmet és két ezüstérmet szerezett. Ezeken kívül május 6-án a kecskeméti Hírös kupán 1. helyen zárt, és megszerezte a kvalifikációt a szeptemberi országos történelmi íjász-bajnokságra. Legutóbb július első hetében Mezőkövesden megrendezett íjász kupán sikerült 1. Helyezés elérnie.

Gratulálunk, és sok sikert kívánunk az augusztus végén rendezendő íjász Európa-bajnokságon!

Tanévzáró ünnepség a Balásházyban

Közzétéve: 2017. június 21., szerda - 19:11Hír, Kép, Rendezvény

Tanévzáró ünnepség keretében értékeléssel zártuk az idei tanévet. Az évzárón a legfőbb események, rendezvények összefoglalása mellett a legeredményesebb diákjaink vándorserlegeket, okleveleket, könyvjutalmakat vehettek át.

Évfolyamelsők:

Díjazottak:

A műsorban szerepelt: Ladányi Lídia 9.b és Tóth Máté 10.c osztályos tanulók.

A tanévzáró műsort az iskolánk tanáraiból álló együttes fellépésével zártuk. A zenekar tagjai tanáraink: Papp Tímea, Tanka János, Ecsedi Zsolt, Domokos István és Fekete András.

Tanáraink sikere a Debreceni Egyetem Dolgozói Napján (DErbi)

Közzétéve: 2017. június 21., szerda - 12:25Hír, Kép

A sok-sok diáksiker mellett az év végén tanáraink jeleskedéséről is beszámolhatunk. A DErbi főzőversenyén (DElikát) 93 induló bográcsból a nyolc díj egyikét a Gazd-Ász tanári csapat hozta el! Gratulálunk!