Nyílt napok – első nap

Kedves látogatók! Engedjék meg, hogy ez alkalommal ne az iskolában folyó szakmai munkáról írjak! A délelőtt folyamán hozzánk látogatók ugyan több tanórát is megtekinthettek, illetve a szakmai sarkokban és a DLA pályáján az érdeklődési körüknek megfelelő bemutatókba és beszélgetésekbe is bekapcsolódhattak. Mégis egészen biztos vagyok benne, hogy az igazi élményt ezúttal nem ezek szolgáltatták, hanem a feledhetetlen pallagi hangulat.

A díszbe öltöztetett főépület, a sikeres vállalkozásokat vezető korábbi diákjaink standjai, a báránysimogatás, a zamatos alma, tanulóink élménybeszámolói, mind hozzájárultak ahhoz, hogy a mai vendégeink ízelítőt kapjanak a Balásházy atmoszférájából. És persze a sült kolbász, aminek illata az egész udvart belengte. :)