Balásházysok az ÁSZÉV döntőben

Az elmúlt héten rendezték meg az ÁSZÉV-et, az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyét, ahol ismét nagyon szépen szerepeltek tanulóink. Diákjaink közel négy évnyi tanulás során szerzett tudásukat használták fel az elődöntő helyenként igencsak trükkös kérdéseiből álló internetes feladatlapjának kitöltése alkalmával. A kérdések széles körben, többféle feladattípusok (feleletválasztós, reláció analízis, igaz-hamis, számolás) használatával fogták át az egyes ágazatok ismereteit.

Iskolánkat 8-an fogják képviselni 3 ágazatban a Szolnokon megrendezésre kerülő döntőben.

A névsor

  • Mezőgazdasági ismeretek
    • Novotni Bálint Péter
    • Bordás Kata
    • Dévai Dániel
    • Nagy Réka Dorottya
    • Kozma Szimonetta
  • Kertészet és parképítés ismeretek
    • Lénárt Máté Milán
    • Szász Tamás
  • Élelmiszeripari ismeretek
    • Gyaraki Attila

Mezőgazdasági ismeretek tantárgyból a 237 indulóból  30 fő jutott a döntőbe. Élelmiszeripar ismeretekből 80 fő nevezett, és 15 jutott a döntőbe. Kertészet és parképítés ismeretekből pedig először jutott be Balásházys diák, rögtön kettő is.

A szereplők között többen jelentkeztek emelt szintű szakmai érettségivizsgára, amelyhez ez a megmérettetés kiváló ugródeszkaként szolgált.

Köszönjük a felkészítő tanároknak a kitartó munkát, és nekik is, illetve a döntőben résztvevőknek eredményes felkészülést, valamint sikeres szereplést kívánunk!