Tájékoztató a diákoknak

Kedves Balásházys Diákok!

Nevelőitek nevében is tudatom veletek, hogy mi is teljes lendülettel készülünk a digitális munkarend bevezetésére, hogy megszépítsük otthon töltött napjaitokat és a tudásszerzés új csatornáit nyissuk meg számotokra.

A digitális munkarend gördülékeny teljesítéséhez mindenben segíteni kívánunk mindnyájatoknak.

Kérünk benneteket, hogy a következő hetekben bár otthonról, de órarend szerint éljétek a mindennapjaitokat. Készítsetek napirendet magatoknak és mivel magatoknak csináljátok, tartsátok is azt be! Ennek betartását a tanáraitok konkrét feladatokkal fogják segíteni.

Minden héten, minden nap, órarend szerint kaptok feladatokat, amit tanáraitok értékelni fognak. Tantárgytól függően egy – két hetente osztályzattal fogjuk értékelik az elvégzett munkát. A feladatokat az órarendnek megfelelően folyamatosan nézzétek a Kréta rendszerben, ahol szöveges tájékoztatást és határidőt kaptok az aktuális teendőkről, amit kérünk, hogy folyamatosan végezzetek is el. A feladatok pontosabb megfogalmazását, a hozzá kapcsolódó segítséget, a jövő héttől kezdődően a honlap egy másik felületén az E-suliban fogjátok megtalálni. Erről hamarosan több információval látunk el benneteket.

Az osztályfőnökökkel mostantól még gyakrabban konzultáljatok, hiszen ők lesznek az elsődleges kapocs az iskola és köztetek. Az új rendszer szigorú és következetes lesz, sokkal szigorúbb, mint mi voltunk eddig, de Ti mindnyájan a 21. század gyermekei, bizonyára be fogjátok nekünk bizonyítani, mint Z-generációs nemzedék, ez a Ti igazi világotok és le fogtok bennünket nyűgözni jártasságotokkal és tudásotokkal.

Soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer azt kérjük tőletek, töltsetek több időt a gép előtt és váljatok Homo Digitalis-szá. De most ennek is eljött az ideje, mert kapcsolatot tartani, informálódni és a tanévet teljesíteni csak így lehet.

Kedves Végzős Balásházys Diákok!

Nektek különösen sorsdöntő az elkövetkező néhány hét, hiszen érettségire és szakmai vizsgára készültök, tovább szeretnétek tanulni, technikusok szeretnétek lenni, ezért rajtatok sokkal nagyobb a nyomás. Nektek is segítünk mindenben legjobb tudásunk szerint. Ehhez kapcsolódóan az első és legfontosabb feladatotok, hogy minden nap nézzétek az M5 csatornán 12.00 óra és 14.30 között az érettségi előkészítő műsorokat és még komolyabb napirend mellett kövessétek tanáraitok útmutatásait.

Kedves Balásházys Diákok!

Most tanúbizonyságot tehettek arról, hogy már komoly kis felnőttek vagytok, értitek a körülöttetek zajló világot, képesek vagytok felnőni a feladathoz, megfeleltek az új kihívásoknak és teljesítményetekkel büszkék lehetnek rátok szüleitek és mi nevelőitek is.  Bízva munkátokban, együttműködésetekben, jó tanulást és jó jegyeket kívánok nektek az elkövetkező időszakra!

Hajrá Balásházy!

Filep Miklós
intézményvezető