Köszöntjük az érettségiző diákjainkat

A Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma az érettségijük alkalmából köszönti a végzős osztályokat, diákokat. Sikeres érettségi vizsgát kívánunk mindnyájuknak.

Az intézmény nevelőtestülete és az alsóbb éves diákok nevében,
Filep Miklós

Hajrá Balásházy!

A végzős osztályok búcsúzása

12.b

4 év, ennyi idő telt el mióta elsőnek átléptük az iskola küszöbét, idegenekként, ismeretség nélkül egy új világban. Akkoriban még nem is sejtettük, hogy össze fog kovácsolni minket ez az új élet.

Az elsősavatón otthonkáinkban a Mónika Show-val diadalmasan elhoztuk a trófeát, így a következő évben rendezőként izgalmas feladatokat találhattunk ki, például viccből eltoltuk az iskola épületét.

A sok móka mellett fontos volt számunkra a tanulás is. Hamar kedvet kaptunk a szakmai versenyekhez. Minden évben döntőbe jutottunk az Ihrig Károly Tanulmányi Versenyen, amelyen 12-ben Kitti, Lídia és Niki csapatának sikerült elérni a 2. helyet, amivel bérletet nyertünk a Campus Fesztiválra. A PÉNZ7-en és a Pallagi Diákkonferencián is rendszeresen részt vettünk prezentációinkkal. A Pénzsztár versenyen, a Zsebpénzügyesen, a megyei egészségügyi versenyen is részt vettünk, és büszkék vagyunk a megyei történelem verseny dobogós helyezésére és hogy a Statwars statisztika versenyen Ildi, Kitti, Niki és Tamara bejutottak az országos döntőbe.

De még ez sem volt elég, pénzügyi és közösségi szolgálat konferenciákon vettünk rész, ahol találkozhattunk a Vides nemzetközi önkéntes szervezet tagjaival és angolul több előadást tartottunk a közösségi szolgálatról. Tizenegyedik végén 9-en letettük az előrehozott informatika érettségit.

Minden évben próbálkoztunk az együttéléssel is, amit osztálykirándulásnak definiáltunk. Osztályfőnökünk rendszerint távol vitt minket a civilizációtól. Mogyoróskán mogyit ropogtattunk Mogyi nénivel. Az emlékezetes félresikerült slambuc és hajnalig tartó karaoke után reggel már a hideg kerti tó vize élénkített bennünket Dédestapolcsányban.

A szalagtűzőre való izgalmas felkészülés emlékezetes pillanatai voltak a táncpróbák, az osztályvideó forgatása, például amikor az almáskertben traktorral kergettek minket.

Mindig pozitívak maradtunk, bármi is történt, ehetetlen slambucok, elmaradt tablófotózás, se szerenád, se ballagás, se normális körülmények között tartott érettségi, ahogy eddig is tettük most is ki fogjuk hozni a helyzetből a legeslegjobbat.

Mogyorósiné Végh Zsuzsanna (osztályfőnök), Bagi Vivien, Balogh Vanessza Andrea, Csengeri Regina Ramóna, Deák Fanni Boglárka, Füsti-Molnár Bence, Gál Vivien, Gazi Krisztina, Gorgyán Panna, Katonka Kitti Katalin, Kerekes Nikolett, Ladányi Lídia, Lakatos Vanessza, Mányi Erzsébet Piroska, Orgonás Regina, Simon Anna, Szabó Ildikó, Szilágyi Tamara, Török Lilla Klára, Várfalvi Patricia, Vértesi Nikoletta

12.c

A 12. c osztály három szakmacsoportból tevődik össze: mezőgazdasági, élelmiszeripari és parképítő. Ebből is adódik, hogy igen szerteágazó a gyerekek érdeklődési köre és beállítottsága. Sok tanuló elhivatott a szakma iránt. Ezt az is bizonyítja, hogy az Országos Szakmai versenyen nagyon szépen szerepeltek a tanulóink. Többen bejutottak az első tíz közé: Novotni Bálint, Lénárt Máté, Dévai Dániel, Gyaraki Attila és Szász Tamás.

A tanulás mellett az iskolai közösségi élet meghatározó szereplői és résztvevői voltak. Segítőkész kis csapat, akire mindig lehet számítani. Jó hangulatú vidám közösség, amelyik sok egyéni ötlettel színesítette a mindennapjainkat. Harmadikban részt vettünk a Határtalanul pályázatban, és ennek keretében a Szlovákiában jártunk.

A Szalagtűzőre való felkészülés még jobban összekovácsolta a kis közösségünket. Sikeres OKJ-szakmai vizsgát tettek a tanév során. Nagy izgalommal várjuk az érettségit, amire a felkészülés nem volt zökkenőmentes.

Bikesicsné Ország Katalin (osztályfőnök), Abuczki Gréta, Balog Andrea, Balogh Csaba, Bardovics Péter, Csáki Bence, Csurka Anna Andrea, Daám Viktória, Dévai Dániel, Földeáki Dóra, Gyaraki Attila, Harangi Virág, Horváth Levente Richárd, Kapás Tamás András, Kozma Szimonetta, Lénárt Máté Milán, Menyhárt Dóra, Nagy Bálint, Nagy Vivien, Németh Petra, Novotni Bálint Péter, Palczert Lilla Éva, Patai Gréta, Pinczés Illés László, Révész Leila, Szabó Attila, Szabó Blanka Anikó, Szabó Doroti, Szász Tamás, Szőke Zsolt Károly, Turai Gréta

12.d

2016 őszén alighogy megismerkedtünk egymással máris lelkesen készült a 9. d osztály az elsősavatóra. Ezen a bemutatkozó rendezvényen a „Lenn a délibábos Hortobágyon” című magyar nóta szövegére adtak elő egy életképet. Tetszett a tanulóknak a rájuk osztott szerep – néhányan beöltözhettek csikósnak, pásztornak. Osztálytermünk akkor a 31-es terem volt. Még ebben a tanévben újra festettük a falát – tanítási idő után.

Alighogy elkezdődött a 2017/2018-as tanév készültünk az október 23-i ünnepségre. A mi osztályunk kapta azt a feladatot, hogy az iskolai keretek között méltóképpen emlékezzünk meg 1956-ról. Sokat gyakoroltunk a műsorra osztályfőnöki órákon és szabadidőnkben. Az akkori magyartanárunk sokat segített a felkészülés során.

Tavasszal a Balásházy hét keretében megtartott DÖK napi rendezvényen lelkesen készültünk a főzőversenyre. Meg is lett az eredménye, mert (igaz az eső a pallagi presszó udvarára kényszerített minket) első helyezést ért el az osztály csapata.

A 2018/2019-es tanév tavaszán elkezdődtek a szalagtűző előkészületei. Tavasszal már táncpróbákat tartottunk az edzőteremben vagy a kollégium mögötti sportpályán. Az Abba együttes slágerére gyakorolta az osztály a koreográfiát. A Balásházy héten, a DÖK napon megtartott akadályversenyen első helyezést ért el a 11. d csapata.

Elérkezett az utolsó tanév és a nagyon várt szalagtűző időpontja. Most érezték először, hogy végzősök lettek és hogy a szülők, rokonok őket ünnepelték.

Meg kellett szokniuk, hogy megnőtt velük szemben a követelményszint, többet kellett tanulniuk, mint eddig. Tanárok mindent megtettek, hogy sikeres érettségi vizsgát tehessenek. Néhány héttel ezelőtt még nem gondoltuk, hogy a ballagás, az érettségi vizsgák előtt ilyen nagymértékű változást hoz életünkben ez a világjárvány. Meg kellett tanulniuk fegyelmezetten, az idejüket saját magunknak beosztva felkészülni az érettségire. Nem búcsúzunk még egymástól, hisz az osztályból nagyon sokan iskolánkban maradnak: technikus képzésre jelentkeztek. Az iskolánkhoz való ragaszkodást mutatja az is, hogy az osztály tanulóinak többsége itt szeretné folytatni tanulmányait továbbra is osztálytársakként, technikus képzésen.

Juhász Tamás (oztályfőnök), Agárdi Julietta Mónika, Bajor Borbála, Bilincsi Réka, Bordás Kata, Bunda Renáta, Gyökeres Gergő, Horváth Petra, Jakab Emese, Kerezsi Csaba, Koncz Gergő Krisztián, Kónya Zsuzsanna Zoé, Kovács Krisztián Csaba, Nagy Attila, Nagy Márton, Nagy Réka Dorottya, Pápai József, Pilka Lilla Bianka, Tőkés Józsa Gabriella, Várkonyi Ádám Tamás, Zöld István János

12.e

Első évemben az iskolában féltem mindentől, mert minden új volt nekem. Voltak a felsőbb években ismerőseim, akiktől érdeklődtem, mondták nekem, hogy jó iskola és tényleg úgy is lett! Nagyon- nagyon könnyű volt beilleszkedni, az egész osztály hamar megtalálta a közös nevezőt. Ez köszönhető annak is, hogy mindenkinek volt egy közös szenvedélye, a foci. Így már biztosan volt egy közös téma / érdeklődési kör!

1. évben a tanáraink nagyon kedvesek segítőkészek voltak, és megnyugtattak minket, hogy nincs mitől tartanunk, ha nem leszünk idióták. Ezt többé kevésbé be is tartottuk. Csináltunk rengetek ökörséget, de soha nem bántuk meg őket, ezek mind kellettek ahhoz, hogy még jobban össze kovácsolódjon a kis osztályunk.

2. évben már nem mi voltunk a kicsik, ez volt a kedvenc évem. Voltak tőlünk kisebbek, de még az érettségi miatt kevésbé kellett aggódni. Sajnos hamar el is telt ez az év.

3. évemben már nem így volt, ez volt a legkeményebb év, itt tanultunk a legtöbbet itt már lassan ment az idő rengeteg készülés, próbák a szalagtűzőre, öltönypróbák, és mire mind ezt felmértük volna már ott is voltunk, hogy a 12. évet kezdjük (remélhetőleg az utolsót).
Sokan jöttek mentek már ilyenkor az osztályban, de a közösségünk ereje még mindig kifogástalan volt sőt, a legjobb. rengetek közös program volt, amely kiterjedt majd minden emberre az osztályban. Ez legfőképpen igaz bulikban jelent meg, de ettől még ugyan úgy jól éreztük magunkat együtt! Az a rengeteg sulis nap, amit bulik után alvás nélkül tettünk meg. Ahogy nevettünk egymáson, mikor egy ilyen napon éppen minket feleltettek. Ezek a pillanatok tették nekem gyönyörűvé a BALÁSHÁZYS éveimet a sok tanulás mellet. Nagyon Köszönöm, köszönjük! Mint tanárainknak, mint minden embernek, aki segített minket az utunkon bármilyen formában és most, hogy eljött, hogy megnézzük mit is építettünk a 4 év alatt. Reméljük a tanáraink is hasonlóan tekintenek ránk vissza, majd ha akár 10 év múlva is vissza jövünk látogatóba, szívesen fogadnak minket! – Kovács Róbert

Bakos Attila (osztályfőnök), Badak Dániel, Bécsi Barbara, Bene Ádám, Éles Réka Kata, Figeczki Ágoston, Gyönyörű Gergő, Horváth Petra, Horváth Viktória, Juhász Martin, Kádas Kristóf, Kakócz Adelina, Kiss István, Kosztyu István, Kovács Róbert György, Luka Kimberli Vanda, Molnár Benjámin, Ősz Márton, Pintye Vivien, Sugár Áron, Szabó Kornél Sándor, Ungvári Gergely