Tudományos Diákköri Konferencia

Iskolánk immár sokadik éve vesz részt rendszeresen a Guba Sándor Emlékversenyen. Mint arról már beszámoltunk, diákjaink itt is nagy sikerrel szerepeltek.

Ezen a versenyen, 2025. április 11-én Kaposváron, Mikáczó-Nagy Bendegúz 11.b osztályos tanulónk diplomamunka szintű munkájára és szakmailag meggyőző, előadás-technikailag kiemelkedő teljesítményére figyeltek fel. Ezért, a versenyre benyújtott pályamunkáját átalakítás nélkül javasolták a TDK-n való megmérettetésre.

2025. május 21-én a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campusán megrendezett Tudományos Diákköri Konferenciáján (TDK) „Agrárium a fiatalok szemével” szekcióban első helyezést ért el.

A versenymunkájának címe: „Ha űrlény lennék, így termesztenék salátát.” Kísérletét a Debreceni Egyetem Víz- és Környezetgazdálkodási Intézet Aeropóniás laborjában végezte, felkészítő tanára: Dr. Nagyné Kovács Nikolett Anna tanárnő volt.

Másik diákunk – Juhász Ildikó 12.b – a „Ketózis rejtelmei” című munkájával, a szakmai bizottság különdíjasaként végzett.

Kimagasló teljesítményeikhez szívből gratulálunk!

Legutóbbi frissítés: 2025. 06. 23. 13:04