Turbó Kupa

Május 13-án iskolánk mezőgazdasági tehetséggondozó műhelye megrendezte az I. TURBÓ KUPÁT, melyet hagyományteremtő céllal hívtunk életre.

A program célja nemcsak a versengés, hanem a szakmák közötti együttműködés erősítése és a tehetséges diákok közösséggé formálása volt.

A 10000 Lóerő Klub Vadainé Tikász Gabriella tanárnővel elkötelezte magát egy országos, sőt nemzetközi szakmai klubhálózat kiépítése mellett, ahol a miénk mintájára más iskolákban is létrejöhetnek hasonló szakmai tehetséggondozó szervezetek. Ennek első tagja a Diószegi Sámuel Baptista Technikum és Szakképző Iskola „Olajfolt Brigádja”, melynek mechatronikai technikus tanulóival már rendszeresek a közös programjaink – így volt ez most is.

A Turbó Kupán a csapatmunka és a közösségépítés kapta a főszerepet: a vegyes csapatok sorsolás útján álltak össze, majd olyan játékos, mégis szakmailag kihívást jelentő feladatokban mérték össze tudásukat, mint a kis bálák célba juttatása traktorral, kerékcsere, alkatrész és szerszámfelismerés, illetve egy 20 kérdésből álló mezőgazdasági totó.

A győztesek értékes nyereményekkel is gazdagodtak, és minden résztvevő számára egy felejthetetlen élmény marad a mai nap.

Eredmények

I. helyezett csapat tagjai: Sándor Kristóf (Olajfolt Brigád), Sólyom Zsombor és Szűcs György (10000 Lóerő Klub)

II. helyezett csapat tagjai: Seres Dóra, Albert Kornél és Mészár Bence (10000 Lóerő Klub)

III. helyezett csapat tagjai: Süveges Petra, Szólláth Zoltán (10000 Lóerő Klub) és Zsiga Bendegúz (Olajfolt Brigád)

A nap végén öt új taggal bővült a két klub, akik az „újoncavatáson” bátran helyt álltak: gondolkdás nélkül belenyúltak a fáradt olajba csavarokért, gyomot gyűjtöttek időre, sőt, motorindító hangot is szinkronizáltak!

Köszönet az Olajfolt Brigád tagjainak és koordinátoruknak, Dávid Lajos Tanár Úrnak a fantasztikus kupákért, a részvételért és az egész napos együttműködésért!

Legutóbbi frissítés: 2025. 05. 20. 10:09