Hírek

Címlapkép

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy iskolánk egykori pedagógusa, igazgatóhelyettese, Dr. Harkányi Károlyné Kárpáti Mária 76 éves korában elhunyt.

Címlapkép

Az idei évben is részt vettünk a MATE Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium által szervezett 27. Guba Sándor Emlékversenyen.

Címlapkép

Múlt héten három napon keresztül nagy örömmel fogadtuk a környék általános iskoláiból érkező 6-7. évfolyamos diákokat Pallagon, az iskolánk területén.

pedagógusok

Klebelsberg Kunó-díjjal, a Debreceni Egyetem Tanárképzéséért-díjjal, valamint Jausz Béla-díjjal ismerték el a Debreceni Egyetem gyakorlóiskoláiban és partnerintézményeiben oktató pedagógusok munkáját...

Címlapkép

A kollégiumban idén első alkalommal rendeztük meg hagyományteremtő céllal a Nyárindító parti keretein belül a főzőversenyt.

Címlapkép

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszéke idei évben is meghirdette a Középiskolai Természetvédelmi Tanulmányi Versenyt.

Címlapkép

Iskolánk immár sokadik éve vesz részt rendszeresen a Guba Sándor Emlékversenyen. Mint arról már beszámoltunk, diákjaink itt is nagy sikerrel szerepeltek.

Címlapkép

2025 .május 14-én a 9.a osztály tanulói látogatást tettek Szerencsen, ahol felkerestük a Szerencsi Bonbon Kft. Interaktív Csokoládé Műhelyét.

Címlapkép

2025. május 14-én került megrendezésre második alkalommal a hagyományos sport- és ügyességi verseny, a KOLIMPIA.

Címlapkép

Május 13-án iskolánk mezőgazdasági tehetséggondozó műhelye megrendezte az I. TURBÓ KUPÁT, melyet hagyományteremtő céllal hívtunk életre.